Kerülj közelebb a kortárs művészethez VI. Beszélgetés Fajó Jánossal

June 2, 2016

A műtárgy.com neves hazai kortárs képzőművészeket bemutató sorozatában ezúttal Fajó János Kossuth-díjas festőművésszel beszélgettünk immáron közel hat évtizedet felölelő pályájáról.

 

- Mennyire volt egyenes az út, ami erre a pályára vezetett?

 

- Utólag visszatekintve nagyjából az volt, bár ha arra gondolok, hogy ötödikes koromban megbuktattak rajzból… Ezzel együtt jól állt a kezemben az ecset, gyerekként többek között apám cipészkellék-kereskedésében próbáltam ki magam, ahol átfestettem a kirakat megkopott suszterfiguráit. Szemben pedig egy műbútorasztalos lakott, aki amatőr művészként képeslapok alapján festett tájakat. Nem is műveinek kvalitása fogott meg akkor, hanem a hegyek látványa – alföldi gyerek voltam, addig a valóságban még dombokat sem láttam. Én is elkezdtem ilyen képeket csinálni és ezeket látva a szomszédunk rögtön becipelt a képzőművész körbe. Tizenkét-tizenhárom éves voltam akkor. Szinte ragadtam mindenkire, akitől tanulhattam valamit. Az egész közeg nagyon jó volt, oda jártak például a Kner Nyomda grafikusai is. És rengeteg mesterember: akkor még minden iparossal szemben alapelvárás volt, hogy jól tudjon rajzolni. Ezt később Németországban is megtapasztaltam: az alkotásban, a kreációban alapvető fontosságú a rajz; ott gyorsabb a haladás, ahol nem hiányzik ez a tudás. Visszatérve a szakkörre: ez megpecsételte a sorsom, más pályára ekkor már nem is gondoltam. Arra, hogy később milyen irányba induljak, Kassák Lajos volt a legnagyobb hatással, de igazságtalan lennék, ha nem említeném Hincz Gyula nevét is. 

 

- Egész pályád a geometrikus tradíciókból, a konstruktivizmus művészetszemléletéből táplálkozik. A közvéleményben sokszor olyan kép él, hogy a geometrikus művészet eszköztára véges, a gyakorlat azonban erre rácáfol. Mi az irányzat tartós sikerének a titka?

 

- Egyszerű: ez szolgálja leginkább az életet, az élet új funkcióit. Ez a tiszta forma művészete. Gondoljunk csak a körre: mit tud a kör? Mi nem almát, azaz tárgyat festünk, mondta Kassák, hanem formát, kört. A geometrikus művészet nemcsak önmegvalósítás – persze az is –, míg például az expresszionizmus csak az önkifejezést szolgálja. Gyerekjátékokat is azért kezdtem csinálni, hogy a gyerekek egészen korán megszokják, mi a vizuális nyelv alapja. Háromszögekből, négyzetekből és körökből, ebből a három elemi formából a világ összes dolgát fel tudjuk építeni. A geometria örök.

 

- Nincs nagyobb vágyam, mint a rendtevés, a mindenféle együtt létezés megjelenítése, írtad közel 40 éve. Megvalósult ez a vágyad?

 

- Az én környezetemben igen, csak a társadalomban nem. Az ember nem tudja megváltani a világot, mert a világ nem hagyja magát. De önmagát meg tudja váltani, meg tudja csinálni, amit nagyon akar. Nekem ez talán sikerült.

 

- Kevés művész ügyelt annyira egész pályája során szabadságának, függetlenségének megőrzésére, mint Te. Soha nem kényszerültél kompromisszumokra?

 

- A legritkább esetben. A hozzám hasonlóan gondolkodó művészek többségével ellentétben a „nehéz időkben” sem voltam soha állásban, nem szembesültem azokkal a korlátokkal, amikkel ők. Feleségem biztosította az anyagi hátteret, én nyugodtan mondhattam azt, amit gondoltam. Az igazságérzet mindig erős volt bennem, de igazából csak másodéves főiskolás koromban kezdtem kinyitni a számat.  Erre lényegében rákényszerültem, amikor be akartak vonni egy nemtelen támadásba Hincz Gyula ellen – nyilvánvalóvá vált a számomra, hogy ehhez nem adhatom a nevem. Onnantól aztán nem volt megállás. Mindenhová elmentem és elmondtam azt, amit mások talán nem mertek elmondani. Igyekeztem nem fejjel menni a falnak, inkább azt néztem, hogyan tudom előre vinni a dolgokat. És igyekeztem szövetségeseket találni. A 70-es években indult szabadiskolámhoz például – tudom, hogy ez ma már alig hihetően hangzik – az encsi járási rendőrkapitányban találtam segítő partnerre; az ugyancsak általam gründolt, számos, progresszív irányzatokhoz tartozó művész bemutatkozásához terepet biztosító Józsefvárosi Galéria néhány kiállításának betiltását Berecz János közbenjárásával sikerült megakadályozni. E galéria szélesebb közönséghez igyekezett közelebb vinni a neoavantgárd törekvéseket, nemzetközi programja volt és foglalkozott mindennel, aminek színe és formája volt; volt ott ékszer-, sőt szatyorkiállítás is.

 

 

 

- Saját munkásságod mellett a Pesti Műhely alapításával és működtetésével – előbb néhány művésztársaddal együtt, majd egyedül – is beírtad neved a kortárs magyar művészet történetébe. A Pesti Műhely számos kiadványa ma már kult-státuszt élvez. Miért volt fontos számodra a sokszorosított grafika, mint műfaj?

 

- Egyrészt tapasztaltuk, hogy ez a műfaj külföldön, mindenekelőtt az USÁ-ban, de Nyugat-Európában is sokkal nagyobb megbecsülésnek örvend, mint idehaza. Másrészt a műgyűjtés demokratizálásának eszközét láttuk benne, hiszen egy szitanyomat vagy egy rézkarc sokkal több ember számára elérhető, mint egy egyedi alkotás. Kiváló kapcsolatokat tudtunk kiépíteni a nemzetközi szcéna számos ismert alakjával, akik velünk készíttették el mappáikat. Ehhez persze a személyes szimpátián túl szükség volt arra is, hogy a nyomatokat a legmagasabb színvonalon állítsuk elő. Nem minden büszkeség nélkül mondom, hogy olyan művészek, mint Victor Vasarely vagy Max Bill sokszorosított grafikái a Pesti Műhely nélkül nagyságrenddel kevesebb hazai gyűjteményben lehetnének ma jelen.

 

- Hol láthatók munkáid a legközelebb?

 

- Kiállítást most nem terveztem, de Veszprém városa pár napja felkért, hogy a Modern Képtár – Vass László Gyűjtemény két nagyobb termében és az emeleti galérián rendezzünk egy kiállítást a Veszprémi Nyár (július 16 – október 1) keretein belül és erre igent mondtam. Ezekben a napokban egyébként az utolsó simításokat végezzük az életmű-katalógusomon, amiben sok örömöm lelem. Bízom benne, hogy az eredmény az olvasóknak is tetszeni fog.

 

- Műveid időnként felbukkannak hazai és nemzetközi aukciókon. Milyen egyéb csatornákon juthatnak hozzá alkotásaidhoz a gyűjtők?

 

- Függetlenségem megőrzésének vágya a műkereskedelemhez való viszonyomat is meghatározta: nem köteleztem el magam szorosan egyetlen galéria mellett sem. Örömmel látom viszont az érdeklődöket a műtermemben – elérhetőségeim megtalálhatók a honlapomon –, ahol persze nem minden mű eladó, de azért mindig vannak olyanok, amik meg is vásárolhatók.

Szerző: Emőd Péter, műtárgy.com

Fotó: Boudo-Art

Please reload

Recent Posts

Please reload

Archive

Please reload

Tags

Please reload