MAGYAR MŰVÉSZEK HAZAI ÉS NEMZETKÖZI AUKCIÓS EREDMÉNYEI - ITT VANNAK A FRISS, 2018-AS ADATOKKAL KIEGÉSZÍTETT TOPLISTÁK

March 27, 2019

A műtárgy.com először 2017-ben adta ki A magyar aukciós piac című kiadványát, mely nemzetközi adatbázisok, és a hazai aukciósházak adatai alapján mutatta be, hogy hogyan szerepeltek a magyar művészek az itthoni és a külföldi aukciókon. 

Már a 2017-es kiadvány is több mint 40.000 adattal dolgozott, de ezt most a műtárgy.com csapata frissítette a 2017-es és 2018-as adatokkal, így az alábbiakban közölt listák a hazai művészek aukciós eredményeinek a legfrissebb összefoglalói, melyben még a tavaly decemberi eredmények is szerepelnek. 

Azoknak, akik pedig a konkrét leütései árakhoz, vagy még részletesebb elemzésekhez szeretnének hozzáférni, érdemes igénybe venni a műtárgy.com legújabb ART ADVISORY műtárgybefektetési szolgáltatását, amely folyamatosan gondozza és elemzi a hazai és nemzetközi műtárgypiac adatait, hogy ezek alapján naprakész tanácsokat tudjon adni.

A nem élő magyar művészek aukciós piaca


A nem élő magyar művészeket az utóbbi 11 év (azaz a 2008 és 2018 közötti időszak) teljes aukciós bevétele szerint rangsoroltuk. A végleges listára csak az első 50 művészt vettük fel, ez alább látható. 

A Top50 nem élő magyar művész aukciós eredményei 2008 és 2018 között

 

 
2016-ban Hantai Simon és Moholy Nagy László művei szerepeltek különösen erősen az aukciókon, újabb árrekordokat produkálva. 2017-ben és 2018-ban a magyar művészek aukciós eredményei konzisztensen csökkentek, elsősorban azért, mert a londoni és New York-i aukciókon ezekben az években kevés kiemelkedő árú magyar műalkotás fordult elő. Ezek körül is Moholy Nagy aukciós forgalma esett a legnagyobbat, ami 2016-ban 1,8 milliárd forint volt, 2018-ban viszont csak 465 millió forint. 2018 legdrágább magyar műalkotása Hantai Simon M.C.7 (Mariale) című műve lett, amit a Sotheby's Párizs 648 millió forintért adott el. 

A top 50 nem élő művész teljes aukciós bevétele 2008 és 2018 között (millió Ft)


 

 

 

 

Az élő magyar művészek aukciós piaca



Ez a táblázat a TOP20 élő magyar művész aukciós szereplését mutatja az elmúlt 11 évben. 

A Top20 élő magyar művész aukciós eredményei 2008 és 2018 között

 

 


Az élő magyar művészek aukciós piacát egyértelműen Reigl Judit dominálja, aki a TOP20 lista legidősebb szereplője is. 2008 és 2018 közt az ő eladásai ennek a piacnak több mint a felét tették ki. 2018-ban Reigl különösen sikeres évet zárt, mivel 3 alkotása is 60 millió forint feletti áron lett leütve. 

A már nem élő magyar művészek piacával szemben, az élő alkotók aukciós piaca 2018-ban is növekedni tudott, elsősorban Reigl Judit és Ackermann Rita erős eredményeinek köszönhetően. Ackermann Water Lilies in Chalk V című műve 2018 szeptemberében 29 millió forintért kelt el, ami az alkotó személyes akciós rekordját is megdöntötte. 

Az átlagárak vizsgálatakor figyelembe kell venni, hogy a művek között gyakran grafikák (egyedi és sokszorosított) is szerepelnek, amelyek csökkenthetik az árakat. 

Fontos megjegyezni továbbá, hogy az élő művészek esetében kiemelten fontos csatorna a galériás értékesítés, ezek az adatok azonban a legtöbbször nem publikusak, ezért a galériás eladásokról nincs átfogó adatbázis. 

A top 20 élő művész teljes aukciós bevétele 2008 és 2018 között (millió Ft)

 

 


Annak, aki ennél is mélyebben szeretné megérteni a műtárgypiac áralakulásait, hogy a jövőben megfontoltan és sikeresen tudjon részt venni a műtárgypiac forgatagában, érdemes részt vennie a hat részes ART Collector Workshopon. A március második felében induló gyakorlatorientált képzésen a hazai műkereskedelem vezető műtárgypiaci szakértői exkluzív, limitált létszámú, interaktív képzésen mutatják be a résztvevőknek a hazai aukciós és galériás piac működését és a lehetséges gyűjtési, befektetési stratégiákat és a műtárgyvásárlást segítő gyakorlati tudnivalókat. 

Please reload

Recent Posts

Please reload

Archive

Please reload

Tags

Please reload